Úgy gondolom, adós vagyok azzal, hogy elmeséljem: mi is vitt rá, hogy váltsak, hogy otthagyjam Svájcot, és eljöjjek Dubaiba. Végtére is Svájc a világ egyik legprecízebben működő mechanizmusa, kiszámítható, nyugodt, jóléti, és persze gyönyörű. Ehhez képes Dubai - mint majd a későbbi bejegyzésekből kiderül - a társadalmi és gazdasági ellentéteket csúcsra járató, látszólag kapkodó és cseppet sem kiszámítható bábeli zűrzavar benyomását kelti. És ez esetben Bábel a legjobb hasonlat, hiszen gyakorlatilag egy hatalmas építkezésen dolgozik a világ szinte összes nemzete. A hasonlat ott hibádzik, hogy az építkezés nem egy magasztos célt szolgál, hanem egy nagyon szűk réteg üzleti érdekeit, amelyből kisebb nagyobb mértékben csurran-cseppen a lakosság 80%-át kitevő bevándorlóknak. De ezekről mind később.

Szóval: A döntés.

Aki ismer, az tudja, hogy a repülésben dolgozom. Aki nem ismer, az most már tudja :) Idestova öt éve dolgozom hivatalosan a légiközlekedésben. Ez nem túl hosszú idő amúgy, de rengeteg tapasztalatot sikerült összeszedni 2011 júniusa óta. Ekkor kezdtem ugyanis a Malév OCC-ben (Operations Control Center) mint forgalmi felügyelő (...tiszt, hivatalosan). Azóta megjártam Svájcot, ahol három cégnél is dolgoztam, hosszabb-rövidebb ideig. A három cég a légiipar három teljesen különböző részét fedte le, volt regionális menetrendszerinti légitársaság, volt magángépeket üzemeltető cég, és volt légiáru-fuvarozásban érdekelt és magyar leányvállalattal rendelkező cég is. Túl azon, hogy mindegyik cég ugyanazon fizikai törvényekre épülő géppeket üzemeltetett, nem sok közös volt bennük. Az, hogy mindegyiket kipróbálhattam, hatalmas rálátást enged az iparágra, az összetettségére. 

Majdnem négy év svájci tartózkodás utáb viszont úgy éreztem, hogy kinőttem a kisméretű cégeket, és lényegesen nagyobb, összetettebb működésű cégek irányába akartam fordulni. Svájcban nem sok ilyen van. A Swiss csak kivételes esetben vesz fel külföldit, az EasyJet-nek hiába van svájci üzemelési engedélye, az operatív központ Londonban van. Több cég pedig nincs ebben a pici országban, így szélesíteni kellett a spektrumot. Rengeteg helyre jelentkeztem Európában. Aztán egyszercsak felfigyeltem egy állásra egy dubai cégnél. Egy olyan cégnél, ahova sok volt kollégám és egy nagyon jó barátom is ment dolgozni. Ez a cég a flydubai - direkt kis betű. Némi hezitálás és konzultáció után beadtam a jelentkezést. 

Nem fogom véka alá rejteni az igazságot. Befújt a hátszél, ez (is) egy ilyen szakma. Ez csak annyiban könnyítette meg a helyzetemet, hogy az önéletrajzomra egyből ránéztek, és nem kellett megvárni, amíg a számítógépes rendszer kidobja. Persze már ez is óriási előrelépés volt. A jelentkezést amúgy még tavaly szeptemberben adtam le. Ehhez képest csak idén szeptemberben kezdtem. Szóval kereken egy év kellett, mire minden úgy rendeződik, hogy tudjak jönni.

A kiválasztási folyamat azzal indult, hogy kellett egy videó interjút csinálni. Ez volt életem legfurább ilyen izéje. Ez a legjobb szó rá. Izé. Merthogy ezt a videós interjút nem úgy kell elképzelni, hogy ülök a Skype előtt, a másik oldalon is ül valaki, és beszélgetünk. Ez úgy volt, hogy a képernyőn volt egy kérdés, amire egy perc alatt a kamerába kellett válaszolni. Maximum egyszer lehetett újrapróbálkozni. Elég személytelen érzés. Na, ez a kamerás casting megtörtént viszonylag hamar, de aztán néma csend, nem hallottam sokáig semmit. Végül kiderült, hogy mást vettek fel, de nem értesítettek.

Ezek után március végén kaptam egy telefont, hogy megint van üresedés, és érdekel-e még a dolog. Nem volt egyszerű, hiszen épp ekkor váltottam amúgy is munkahelyet Svájcban és épp a próbaidőm utolsó hetében találtak be ezzel a kérdéssel. Átbeszéltem a dolgot a párommal, és végülis rábólintottunk. Itt már nem kellett teljesen előről kezdeni a folyamatot, nem kellett a kamerába beszélni, jöhetett a személyes interjú. Repülőjegy, utazás, interjú. Mindez nagyjából egy hét leforgása alatt. 

Az interjú jól ment, és fel is vettek volna, volt azonban egy bökkenő. A három hónap felmondási időm Svájcban. Ezt a cég nem tudta kivárni, így sajnos megintcsak mást vettek fel. Ezúttal mondjuk értesítettek rendesen. Oké, nem nem, végülis volt munkám, nem a legutolsó helyen éltünk, minden a legnagyobb rendben volt. Őszintén szólva nem is nagyon akartuk elhagyni a gyönyörű Svájcot, pláne hogy páromnak is kezdtek stabilizálódni a munkával kapcsolatos dolgai. Persze maradt egy kis 'mi lett volna, ha' érzés bennünk, mindkettőnket vonzott a keleti világ, és tudtuk, hogy Dubaion kívül más hely nem jöhet szóba, hogy ezt ki is próbáljuk.

Egy héttel a második elutasítás után ismét csörög a telefon, ismét Dubaiból. Valamiért gyanítottam, hogy a HR nem azt akarja megtudni, hogy hogy érzem magam egy héttel az elutasítás után, rendben van-e a lelki világom. Hát igazam lett. Azt mondták, hogy valaki felmondott, és megint üresedés van. Ezt már magam sem akartam elhinni, nem is jutottam szóhoz a nevetéstől vagy egy percig. Persze az első érzelmi alapú reakcióm az lett volna, hogy menjenek melegebb éghajlatra, és szórakozzanak mással. De szerencsétlen HR-es így is az ötven fokban izzadt. 

Félve vezettem haza aznap, százszor lejátszottam a beszélgetést a fejemben a párommal. Hogy fogom ezt előadni? Én sem szeretem, ha így rángatnak, de Ő aztán pláne. Végül a legegyszerűbb utat választottam. Arccal a front felé. Volt némi veszekedés, ajtócsapkodás, sírás, de végül megnyugodtunk. Másnap felhívtam a HR-est, hogy küldje el az ajánlatot. Merthogy az egész procedúra alatt ez volt az a pont, ahol először láttam a számokat.

A matek teljesen más Dubaiban, mint Európában. Nincs adó. Tiltja a vallás. De cserébe annyi apró költség van, hogy néha azt kívánja az ember, bár lenne adó, csak ezért a sok apró szarért ne kelljen egyesével fizetni. De sebaj. Az ajánlat nem volt mesebeli, de egy normális életszínvonalat fenn lehet belőle tartani. És ez a lényeg. Hónapról hónapra élni semmilyen körülmények között nem jöttem volna ide, azt lehet otthon is. És több, mint fél év felvételi eljárás után végül rábólintottam az ajánlatra. Írtam, hogy küldjék el a szerződést, aláírjuk, amint ez megvan felmondok, és kiderül mikor tudok kezdeni. Tiszta sor.

Hittem én.

Kiderült ugyanis, hogy a Magyar Légügyi Hivatal által kiállított szakszolgálati engedélyemet sokkal bonyolultabb Dubaiban honosíttatni, mint azt elsőre bárki hitte volna. Pusztán azért, mert a kinti hatóság még nem látott ilyet. És itt megkezdődött egy majdnem egy egész hónapig tartó, indulatoktól nem mentes huzavona a Légügyi Hivatal, a flydubai és az arab hatóság háromszögében. A baj az volt, hogy én voltam a súlypontja ennek a háromszögnek. A kinti hatóság bekérte a magyar hatóság képzési tervét az én szakszómra vonatkozóan. Erre a magyar válasz az volt, hogy a szakszolgálati engedély ICAO szabvány alapján lett kiállítva, aminek ez első függeléke tartalmazza az ide vonatkozó szabályokat. Nem, a kinti hatóság konkrétan azt az anyagot akarta látni, amiből én készültem a hatósági vizsgára. De ilyen szakszót a Malév óta nem állított ki senki, és a könyvek is a Malévval együtt mentek a süllyesztőbe. Rendben, akkor kérték a hosszabbításkor (2014. júniusa) írt teszt jelenléti ívét. Az elveszett. Tessék, akkor eleve érvénytelen az engedélyem? Mivan? Erre a papírra épül a szakmai életem, ne tessék baszakodni. Ekkor egy felettes észbe kapott a magyar oldalon, hogy basszus ez így tényleg ciki, nem veszhet el papír, ennek jogi következményei is lehetnek. Végül én kivontam magam az egészből, megírtam a magyar hatósági személy elérhetőségét a flydubai-nak, hogy játszák le egymás között. Ennek a mizériának a kellős közepén megkaptam a szerződésem, amit furcsának találtam, és kérdeztem, hogy akkor mi van? Erre mondták, hogy bocsi, bocsi, véletlenül küldtük el, amíg nincs lerendezve a dolog a hatósággal, hagyjam figyelmen kívül az e-mailt. Tököm.

Végül sikerült megoldani ezt a gordiuszi csomót, és megkaptam a rendes szerződésem. Ez Június 15-én volt. Másnap felmondtam Bázelben, megkezdődött a három hónap felmondási időm - amiből amúgy a nagyon rendes főnököm egyetlen napot sem volt hajlandó lejjebb adni, de cserébe még a szabimat is törölte. 

A lényeg, hogy a három hónap alatt párommal felszámoltuk a svájci életün nagy részét. Persze hagytunk magunkank egy ajtót nyitva, és igazából bízunk benne, hogy újra betérünk rajta pár év múlva.

Most viszont Dubai. A Közel-Kelet egyik legnyugodtabb és legvállalhatóbb pontja. Egy olyan elképesztően sokszinű hely, amelyet nem lehet leírni. Nem vagyok itt elég ideje, hogy mélységében megtapasztalhattam volna, milyen is igazából. De azt látom, hogy nagyon izgalmas kalandnak nézünk elébe. Arról nem is beszélve, hogy sokat tervezünk utazni a flydubai hálózatán, szóval rengeteg érdekes hely vár ránk.

Ezekről mind mind be fogok itt számolni, szóval tessék követni a blogot Habibi.