Most, hogy egy hetet Budapesten tölthetek hajszálpontosan fél év kint-tartózkodás után, az első kérdés mindenki részéről az, hogy "Na milyen kint az élet?". És akár hiszitek, akár nem, ez pont nem az a kérdés, amin gondolkodni szoktam, vagy normálisabban készültem volna rá. Az ember azt hiszi, könnyű egy ilyet megválaszolni. De nem. Nekem egy hét alatt sikerült egy épkézláb választ találni.

Dubai Marina, a város egyik legfelkapottabb negyede

Szóval milyen Dubai? Vannak sztereotíp válaszok: meleg, napsütéses, luxus, drága, fényűző. De aki ezeket válaszolja, az nem igazán élt Dubaiban. Mert ez csak a jéghegy csúcsa - ez mondjuk egy fura hasonlat egy sivatagi országról, mindegy. 

Dubai rendkívül sokrétű. Ezt talán már sokszor említettem. De alapjaiban határozza meg a várost. Nem először élünk külföldön, nem először kell beilleszkednünk. Valami azonban fel sem tűnik a mindennapi rohanásban, és a beilleszkedés folyamatos hajkurászásában. Ritkán van lehetőség megállni egy pillanatra és körbenézni: pontosan hova akarunk beilleszkedni?

Dubai különlegessége ugyanis - amit mindenki tud igazából, de megélni egészen más -, hogy szinte mindenki külföldi. MINDENKI. És nem arról van szó, hogy sok a külföldi bevándoró, mint svájcban volt. Hanem arról van szó, hogy a helyiekkel gyakorlatilag csak az éttermekben, plázálban és reptereken találkozik az ember - na meg persze az utakon, de ez egy egészen másik történet. De ügyintézés, vásárlás, szolgáltatás intézése közben mindenki külföldi. Épp ezért eleve nehéz meghatározni, hogy hova is akarunk beilleszkedni. A helyi lakosok, emirátusi arabok közé beilleszkedni lehetetlen. Nem is ismerek egyet sem igazából, és amúgy is kevesen vannak. Innentől kezdve viszont mindenki bevándorló valahonnan a világból. Legyen az valamely másik arab ország - jellemzően Szíria, Jordánia, Libanon vagy valamelyik észak-afrikai arab ország. Vagy akár más muzulmán ország - Irán, Afganisztán, Pakisztán vagy Bangladesh. Vagy India, ami önmagában akkora kisebbséggel van jelen Dubaiban, hogy azt csak a szokásjog miatt hívjuk kisebbségnek, nekem meggyőződésem, hogy ők vannak a legtöbben. Olimpiai közvetítési stílusban mondhatnánk azt is, hogy mamutdelegáció. Ugyanilyen csapat a filippinok, akik a vendéglátóipart sajátították ki maguknak.

És végül vagyunk mi. Nem is tudom hogy fogalmazzam meg, de mindenki érti mire gondolok. A "nyugati" megnevezést csak azért nem használom, mert rengeteg ausztrál van. De értjük a lényeget. Szóval ez a közösség tűnik a leginkább annak, amely célja lehet beilleszkedésünknek.

Oké, van szociális életünk, de ezen kívul milyen Dubai?

Lelketlen. Dubai mindenkinek csak egy állomás. Rengeteg történet van, ami miatt Dubaiban köt ki az ember. Legyen az a jólét vagy a karrier hajszolása. Legyen az akár családi tragédia, ami miatt muszáj eltartani egy egész családot, legyen az pusztán a nyomorból való menekülés, vagy bármilyen más indok. De egyvalami közös. Senki sem tekinti OTHONNAK ezt a helyet. Még azok sem, akik betelepült szülők gyermekeként itt születtek és nőttek fel. És mivel senkinek sem otthon, senki nem is vigyáz rá annyira. Ez csak egy hely, amit (ki)használ mindenki. Minden teljesen funcionális. Még az is, ami historizáló stílusban vonzza a turistákat. Az a funkciója, hogy megnyissa a pénztárcákat, és az embereket fogyasztásra ösztönözze. Mert hiszen honnan lenne itt akár 70 évesnél is idősebb épület, nemhogy városrész?

Ezt a rendszert sikerült annyira felpörgetni, hogy mára már csak az Emirates - ami Dubai és az egész Világ egyik legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát - a város GDP-jének 30%-át adja. Ebben benne vannak az összes beszállítói, szállodaipari, személyzeti szállással és sokminden egyébbel kapcsolatos költségek is. De önmagában az arány is megdöbbentő.  

A fogyasztás ösztönzésének egy másik módja, ami szinte észrevétlenül kúszik be az ember életébe, a hihetetlenül olcsó bankhitelek. Ez már kettős célt szolgál, nemcsak a fogyasztást serkenti, hanem oda is kötözi az embereket Dubaihoz. Addig ugyanis nem hagyhatod el az országot véglegesen, amíg ki nincs fizetve a hitel. És ezt a hitelt nagyon könnyű felvenni. Egy SMS és máris a számládon van a pénz, 0,99%-os kamattal, 4 évre. Ami önmagában tényleg jó ajánlat. Nade négy évre Dubaihoz köt. És rengeteg ember megy bele ilyen konstrukciókba. 

Ha már az anyagiaknál tartunk. Dubai egyik gazdasági vonzereje, hogy adómentes szinte minden. Vannak persze megmagyarázhatatlan szolgáltatási díjak, amik azért szükségesek, mert adónak nem lehet hívni. De a fizetésből nem vonnak adót, és a termékeken sincs adó. Ez főleg az autók esetében szembetűnő, amik itt elképesztően olcsón hozzáférhetőek. De van árny oldala is ennek a nagy adómentességnek. Nincs szociális háló. És amikor azt mondom, hogy nincs, akkor nem úgy értem, hogy nem működik azért mert szétlopták, hanem egyszerűen nem létezik. Elvesztetted a munkádat? Sajnáljuk. Van egy hónapod elhagyni az országot. És ez vonatkozik olyanra is, aki a fél éve van az országban, és olyanra is aki az egész életét itt töltötte. Nincs bevándorló munkanélküli, aki az ország szociális rendeszerét kihasználja. Sőt. Nincs bevándorló munkanélküli. Pont. Aki Dubaiban él, annak dolgoznia kell. Vagy a házastárs munkahelye biztosít vízumot az egész családnak, és akkor persze az egyik fél otthon maradhat.

És ahogy szociális háló sincs, úgy nyugdíjrendszer sem. Amit magadnak félreteszel, annyid lesz, de az állam nem vállal érted semmiféle felelősséget. Ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, ugyanúgy el kell hagynia az országot, mint annak aki elvesztette a munkáját. Nagyon érdekes felismerés például, hogy idős embert gyakorlatilag nem is látni, csak turisták és helyiek közül.

Szóval gyakorlatiélag semmiféle elvonás nem történik a munkabérből. Gazdálkodd ki magadnak az életrevalót. Cserébe nagyon egyszerű költeni a pénzt. Bármilyen időtöltést végzel, garantáltan fogsz pénzt költeni. Kirándulni a természetbe gyakorlatilag lehetetlen, vagy viszonylag hamar ingerszegénnyé válik. A tengerparti strand ingyenes, de oda autóval érkezel meg, ott parkolni fogsz, ott tuti fogyasztasz valamit. Minden más időtöltési lehetőség pénzbe kerül. Nem sok pénzbe, szó se róla. De nem ingyenes.

És végül még egy utolsó gondolat arra vonatkozóan, hogy mindenki külföldi. Ennek ugyanis van egy meglepően hasznos vonzata. Itt a világon az egyik legalacsonyabb a bűnözés. Hogy miért? Mert, ha megszeged a tövényt, az a minimum, hogy kiutasítanak. És akkor szerencséd volt, hogy csak ennyivel megúsztad. A kiutasítástól és a megélhetés elvesztésétől való félelem pedig pont azokat az alacsonyabb jövedelmű rétegeket tántorítja el a bűnözéstől, akik körében amúgy ez jellemző lenne. Mivel itt senki sincs otthon, ezért ne is háborgassa a rendet. Ha viszont megteszi, akkor menjen haza, és ott csinálja a fesztivált, itt nincs szükség ilyenekre. Ez egy rendkívül hatásos módszer. Nem biztos, hogy mindig emberséges vagy igazságos. De hatásos. És a hurráoptimista, erősen cenzúrázott dubai média csak arról számol be, hogy milyen alacsony a bűnözés. A cél szentesíti az eszközt. 

De akkor van egyáltalán bármi, ami miatt jó lenne Dubaiban élni? Persze, hogy van. Álszentség lenne azt mondani, hogy a pénz nincs a vezető indokok között. Mert ott van. És nekem személy szerint a karrier is. Dubaiban mára szinte minden, magára valamit is adó nemzetközi szervezet, cég és ügynökség képviselteti magát. Folyamatosan keresnek embereket szinte minden pozícióba. A márkás termékekhez valóban olcsóbban lehet hozzájutni, mint Európában, főleg ha sikerül kifogni egy jó kis leárazást. A vendéglátó és szórakozóhelyek tele vannak, mindenhol nagyon jó a hangulat. Ha már itt tartunk, ezt muszáj elismernem. Az emberek nagy általánosságban sokkal mosolygósabbak, mint bárhol, ahol eddig jártunk. Simán átintegetnek a piros lámpánál hatalmas vigyorral. Ez főleg az ázsiai népekre jellemző. Persze nem kell emögé hatalmas dolgokat társítani, de néha jól esik. 

Deira és Bur Dubai városrészeket elválasztó Dubai Creek

És ott van a nemzetközi kavalkád rengeteg más pozitív vonzata. Olyan népek konyháját is kipróbálhatjuk, amelyekről eddig csak a Spektrumon vagy a Frei Dossziéban hallottunk. Olyan termékeket árulnak a boltokban, amelyek otthon egy szűk kör luxusának számítanak, itt viszont a mindennapi élet részei. Megismerkedtünk számos olyan fűszerrel, étellel vagy akár csak elkészítési módszerrel, amelyeket otthon sosem próbáltunk volna ki. És ha már itt élünk, akkor igenis utánanézünk, hogy mi fán terem ez az iszlám és arab kultúra. Mára megtanultuk a különbséget a kettő között, és már mi is felkapjuk a fejünket, ha mondjuk egy iránit learaboznak hozzá nem értő ujságírók. Persze, ezeket mind el lehet olvasni otthon is a gép előtt ülve. De Dubaiban megélni egészen más. Mert amikor megszólal a müezzin, annak mégiscsak varázslatos hangulata van. És amikor egy sarki filléres boltba bemegy az ember, és látja azt a végtelen mennyiségű vízipipát, akkor rájön, hogy itt ez tényleg a kultúra része, és nem csak valami divat kitalálmány. Ott vannak mindehhez a szivárvány összes színében pompázó lámpák, szőnyegek és kelmék, amik az európaihoz képest töredék áron hozzáférhetőek, és varázslatos hangulatot kölcsönöznek a lakásnak. A fűszerek illata pedig teljesen magával ragadó, még akkor is ha nem tudjuk mi mire való pontosan.

Szóval Dubaiban élni egy életre szóló élmény. Vannak, akiknek elég megterhelő lelkileg. Mi szerencsések vagyunk, mert úgy jöttünk ide, hogy voltak már itt barátaink. De mi nem is kényszerből jöttünk. Másrészről viszont olyan lehetőségeket rejt magában, amelyeket kár lett volna kihagyni az életünkből. Arra a kérdésre pedig, amit rögtön a "Milyen kint az élet?" után szoktak feltenni, nevezetesen, hogy "Megbántátok-e?", egyelőre a "Nem" az egyértelmű válasz.