Közel-keleti életünk során először használtuk ki a légitársasági munka egyik legnagyobb előnyét, és dolgozói jeggyel elutaztunk pihenni. Első utunk Kuvaitba vezetett. Miért éppen Kuvaitba, és miket láttunk? Erről szól ez a képes bejegyzés.

Neves dátumok közeledtek, nekem születésnapom volt, és évfordulónk is volt párommal, ezeket az alkalmakat megünneplendő szerettünk volna valahova kimozdulni. Nem mintha mindent láttunk volna Dubaiban, de mind a ketten sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, és egy picit kellett a környezetváltozás. Kuvait persze nem tűnik logikus választásnak elsőre, hiszen sem kultúrkörben sem klímában nem tér el Dubaitól. Viszont nagyon közeli barátaink élnek ott, akiket már nagyon rég nem láttunk, és az utazással sem ment el egy egész nap. Így hát lefoglaltam a jegyeket, és irány Kuvait.

A legelső Kuvaittal kapcsolatos kultúrsokk még jóval az utazás előtt, Dubaiban ért. Váltottam ugyanis készpénzt, hogy ne ott a reptéren kelljen. Tudtam hogy rögtön kelleni is fog némi összeg a határon, meg amúgy sem akartam, hogy a reptéren lehúzzanak az árfolyammal. Váltottam tehát 300 dirhamot. Teljes megdöbbenésemre ennyi dirhamért viszont mindössze 24,5 kuvaiti dínárt nyújtott át a pénzváltó. Kissé tuskó stílusban - amit azóta amúgy nagyon bánok - rá is förmedtem a pénzváltó tagra, hogy tesó hol a többi? Kérdőn nézett rám, hogy milyen többi. Kiderült, hogy 1, azaz EGY kuvaiti dínár 12 emirátusi dirhamot ér. Vagyis 965 forintot. Hallottam történeteket erős valutákról, de még csak most találkoztam ilyennel élőben, és valahogy nem voltam rá felkészülve. És ami a legviccesebb, hogy megtudtam hogy létezik fél-, sőt negyed dínáros papírpénz is. Ilyen volt tehát Kuvaittal az első kapcsolatom, és már előre féltem, hogy milyen árakkal fogunk kint találkozni.

Már a megérkezés is izgalmasra sikerült. Kuvaitba ugyanis vízum kell, amit egy előzetes online regisztrációt követően a határon pecsételnek bele az útlevélbe. Az olnile regisztráció könnyen ment, ott helyben viszont nem volt minden egyértelmű. A vízum ügyintézéséhez illetékbélyeget kellett venni egy automatából, ami pénzt nem adott vissza, csak a pontos összeget fogadta el. Dehát ez az információ természetesen nem volt ráírva sehol sem. Empírikus úton sikerült azonban kitalálni hogyan működik a szerkezet. Empírikus úton, értsd: álltunk ott mint a hülyék és tunkoltuk a gépbe a pénzt, amit az nem akart elfogadni, mert túl nagy volt a címlet, majd jött egy drabális arab határőr aki ordítva közölte, hogy csak a pontos összeget fogadja el a gép, HABIBI MIT NEM ÉRTESZ? Na, hát így.

A reptérről kilépve egyből megtapasztaltuk a különbséget Dubaihoz képest. Ez a valódi Közel-Kelet. Itt nincs egy gram sem a turistákra épülő, azokat minden szinten kiszolgáló, kínosan tiszta, pontos, szabályozott rendszerekből. Egyből öt taxis akart elvinni, horror áron persze. Az a fajta biztonságérzet, ami Dubaiban kialakult bennünk, egy pillanat alatt eltűnt. 

Nem fárasztanék senkit azzal, hogy pontosan hol jártunk, és miket csináltunk, sokkal inkább egy pár bekezdésben összefoglalnám azokat a benyomásokat és gondolatokat, amiket ez az utazás keltett bennem.

Kuvait volt az Öböl-menti térség talán egyetlen olyan állama (persze Szaúd-Arábiát leszámítva), amiről már tudtam valamit korábban is, tanultunk róla történelem órán is. Persze, mit tud egy általános olvasottságú valaki Kuvaitról? Hogy olajban gazdag arab ország, ahol kb húsz éve háború volt. Személyesen viszont nagyon nagyon érdekes volt megjárni egy ilyen helyet. Érdekes módon az utazás alatt folyamatosan olyan érzésem volt, hogy a háború a mai napig meghatározza az ország életét. Kicsit olyan érzésem volt, mint Horvátországban a háború után. Igaz akkor még gyerek voltam, mit sem értettem az egészből, de benyomás szitnen ugyanilyen érzésem volt. Kuvaitban a mai napig nagyon erős a rendőri és katonai jelenlét. A reptéren olyan katonai gépeket láttunk, amilyeneket eddig csak filmeken. A városban persze már nyoma sincs a pusztításnak egy épületet leszámítva, amit műemlék jelleggel hagytak meg. 

A háború hatásait leszámítva volt egy másik nagyon érdekes felismerésem. Dubaihoz képest Kuvait sokkal emberközelibbnek tűnt. Már maga a tény, hogy tized annyi külföldi sem volt, mint Dubaiban, azt éreztette, hogy az itt felépített üzletek, felhőkarcolók, utak, stb, mind mind a helyi lakosságnak épültek. Hogy az emberek többsége itt otthon van. Épp ezért a Közel-Kelet valódi jellegét éreztem a helyben. Ez az érzés a városi piacon csúcsosodott ki. Nem olyan művi mint, a dubaji piac, és nem pakisztániak árulják a turistáknak készült árukat, hanem egy valódi értékeket áruló, a helyi igényeket kiszolgáló piacon találtam magam. Persze a tömjén erős illata ezt a helyet is belengte, de mára megtanultam, hogy ez tényleg az arab kultúra része. Itt viszont simán megfért a zöldséges a parfümös mellett, a pénzváltó az ékszerbolttal szemben és a kávézó a konyhai gépeket áruló üzlet mellett. Egy hatalmas, élő organizmus, az a fajta közel-keleti piac, amilyet mindig is elképzeltem, és ami miatt egy picit csalódtam a dubaji piacban. Ja és egy nagyon fontos részlet, ami miatt autentikusnak tűnt az egész. Szinte az összes kofa arab volt. Nem pakisztáni/indiai/bangladesi/isten tudja milyen. Hanem arab. És nem nyúlkáltak az emberhez, nem szólított meg senki csak ha bementem egy üzletbe, nem dobált rám senki sem sálakat hogy vegyem meg. Egyszerűen nem tolták az arcomba full-gázzal, hogy vegyek valamit.

Datolya mindenek felett

Órákat tudtam volna itt eltölteni. Mondjuk így is sokat voltunk itt, ráadásul ismerőseink révén egy piaci étkezdében ettünk. Azért használom ezt a szót, mert étteremnek erős lenne nevezni a helyet. Végső soron azt kell, hogy mondjam, hogy semmivel sem volt rosszabb, mint mondjuk a bosnyák téri piac talponállója helyi viszonylatba helyezve. Sőt, régen ettem ennyire finomat.  A piacról rengeteget tudnék még írni, nagyon nagyon erős hatást gyakorolt rám, de inkább majd szentelek neki egy külön bejegyzést.

Kuvait további érdekessége a földrajzi elhelyezkedéséből fakad. Mivel északabbra van, mint Dubai - azért azt meg kell jegyeznem, hogy elég érdekes érzés leírni, hogy Kuvait északra van -, ezért egy hajszállal hűvösebb a klíma. Ennek következménye pedig, hogy látványosan több a növényzet, mint Dubaiban. 

A földrajzi elhelyezkedés számlájára írom azt is, hogy a nők látványosan máshogy vannak felöltözve Dubaihoz képest. Nem mintha Kuvait nem lenne konzervatívabb, mint Dubai, de megtudtam, hogy Kuvaitban sokkal nagyobb arányban élnek Libanonból és Jordániából. Ők szintén arabok, de a nők máshogy, sokkal színesebben öltözködnek. És látszik az arcuk, amit láttatni engedi azt a nagyon komoly kozmetikai munkamennyiséget, amit elvégeznek magukon (vagy rajtuk, erre nem sikerült megfejtést találnom).

És végül egy pár szót magáról az országról, amiket kint tudtam meg olyanoktól, akik ott élnek. Kuvaitra nem jellemző az a fajta nyitott felfogás, mint Dubaira. Hogy ennek vallási alapja van-e azt nem tudom. A lényeg az - és ezt a kuvaiti járataink utasainak viselkedéséből is sejtettem -, hogy a kuvaitiak gyakorlatilag képtelenek elfogadni, hogy valaki más mondja meg nekik, hogy mit hogyan kell(ene) csinálni. Ezt úgy élik meg, hogy valaki belegázolt a büszkeségükbe, ami az arab világban az egyik legnagyobb bűn. Éppen ezért a gazdaságuk sem annyira nyitott a nyugati munkaerő befogadására, hiszen nem engednek vezető beosztásba másokat. Ennek viszont az a következménye, hogy  egy picit próbálják saját maguk feltalálni a spanyolviaszt. Erre kiemelkedő példa a kuvaiti légitársaság. Az egyik legrégebbi Öböl-menti légitársaságról van szó, az Emirates-Etihad-Qatar triumvirátus még a kanyarban sem volt, amikor ez már létezett. Ennek ellenére a mai napig is 20-30 gépes flottával repülnek teljesen random helyekre. A cégvezetésben egyetlen külföldi sincs. Azt is hallottam, hogy a cégre - és az egész országra - igen jellemző a korrupció és az uram-bátyám műküdés. Hiába az egy kézben összpontosuló hatalom, hiába a mesés gazdagság, a régi beidegződések miatt nem halad előre az ország, és csak egy nagyon szűk kör részesül a gazdagságból. És itt látszik igazán, hogy az Emirátusok mennyire más felfogásban kezeli ugyanazt a gazdasági ajándékot, amit a természettől kapott. Kuvaitban nem törekednek a turizmus fejlesztésére, nem törekednek a külföldi munkaerő vonzásában. A légitársaság nem szerves része a gazdaságnak (mert például nem folgalkozik légiáru-fuvarozással, ami pedig az egyik legnagyobb hasznot hozó ágazat).

Összességében tehát érdekes volt eljutni egy másik arab országba is, összevetni a különböző, Európából teljesen egyformának gondolt, arab népek szokásait. Az utazás igazi különlegességét azonban az adta, hogy végre tényleg egy olyan helyre jutottunk el, ahova Otthonról (értsd: Budapest) viszonylag kevés valószínűséggel mentünk volna. 

Galéria a képre kattintva